Tartalom rész kezdete

A magyar PÉNZ7 újabb rangos nemzetközi elismerése

Az idei PÉNZ7 programot 2017 és 2018 után immár harmadszor választották a világ legsikeresebb, pénzügyi tudatosságot fejlesztő eseményeinek sorába.

 A magyar PÉNZ7 2017 óta aktív résztvevője a világ 170 országát tömörítő Global Money Week eseménysorozatnak. Fontos nemzetközi elismerés, hogy a magyar program 2017 és 2018 után ismét bekerült legsikeresebbnek ítélt Global Money Week programok közé. A nemzetközi eseménysorozatot szervező és összefogó Child & Youth Finance International (CYFI) rangos, nemzetközi szakemberekből álló zsűrije Európából egyedüliként jelölte a magyar PÉNZ7 programot az „Excellence Award” díjra.

A legeredményesebb programokat június 19-én, a dél-afrikai Johannesburgban, egy nagyszabású nemzetközi díjátadó keretében jutalmazták.
A nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas diák-részvétel mellett a példaértékű intézményi együttműködés, a kormányzati és nem kormányzati szereplők közötti szakmai összefogás, az újszerű, digitális oktatási megoldások alkalmazása, az évről-évre egyre több önkéntes, valamint a jelentős médiavisszhang is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a CYFI a legjobbak közé választotta a magyar PÉNZ7-et. A 2019-ben ötéves jubileumát ünneplő, 3 éve pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a tanév rendjébe illesztett PÉNZ7 számos színes szakmai programot kínált az iskolák számára az „Okosan a befektetésekről” és a „Probléma-felismerés és üzleti ötlet” témakörében.

Az 1235 iskola több mint 205 ezer diákját elérő pénzügyi és vállalkozói témahét hat intézmény együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg. A programot életre hívó Magyar Bankszövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Nemzeti Bank szakmai és anyagi támogatásával működő Pénziránytű Alapítvány mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány is aktívan részt vett a diákok pénzügyi és vállalkozói szemléletformálását célzó eseménysorozat sikeres megvalósításában.