Tartalom rész kezdete

A PÉNZ 7 programsorozatról általában

Szakmai programoktól iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig számos csatornán találkozhatunk a Pénz7 eseménysorozatával, ami Európa szerte közel 30 országban egy időben zajlik az European Money Week kezdeményezéseként. A Pénz7-et 2015 és 2016 között a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indította el, mint főszervező az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai támogatásával. 2017-től az EMMI mint projektgazda, a tananyagot a tanév hivatalos rendjébe is beillesztette.

A program célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra. Magyarországon példaértékű szakmai összefogás jött létre az European Money Week-hez kapcsolódó „Pénz7” rendezvénysorozat megvalósítására. A program bővülését támogatta a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Junior Achievement Alapítvány, mivel a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói alapismeretek élményalapú bemutatása is bekerült a programsorozatba.

A program fókuszában az általános és középiskolások állnak, akik közül első évben, 2015-ben, mintegy 650 iskolában, közel 90 ezer diák kapcsolódott be a Pénz7 eseményeibe, míg 2016-ban 788 iskola 1435 pedagógussal támogatta a közel 102 000 diák pénzügyi tudatosságának elmélyítését. 2017-ben még tovább bővült a résztvevők köre: 1117 iskola és több mint 160 000 diák. 

2017-ben a felsőoktatásban is megjelent a Pénz7, a Miskolci Egyetem Tudományos Szakmai Nap keretében foglalkozott a pénzügyi és vállalkozói kultúra fejlesztésével. 2018-ban már 200 000 diák és 1200 iskola vett részt a témahéten.

A tanórai programok számos játékos, interaktív kísérőprogrammal egészülnek ki, hogy a diákok ez irányú tudása minél szélesebb eszköztár segítségével bővülhessen. 

Kapcsolódó tartalom

A témahét oktatási anyagai elérhetőek  az alábbi képre kattintva:

PÉNZ7